Frizbi Debrecen: 2008 Terem OB
2008 Terem OB
2008. március 22-23. - Debrecen - Terem OB
V. Open Terem Ultimate Országos Bajnokság

A 2008-as év teremszezonja sem érhetett úgy véget, hogy ne kerítettünk volna alkalmat arra, hogy a magyar csapatok eldönthessék, melyik is az ország legjobb kispályás csapata. Ezzel együtt Debrecen, mint helyszín sem maradhatott ki a Magyarországon rendezett versenyek listájáról, így húsvét hétvégéjén a Cívis Városban találkozott a magyar diszkkergető közösség színe java.

A 10 nevezett csapat egy teljesen új lebonyolítási rendszerben, összesen 40 mérkőzésen döntötte el egymás között a bajnoki cím sorsát. Az alapszakasz után a csapatok felső, illetve alsó házba kerültek, ahol pontöröklős illetve körmérkőzéses szisztémában küzdöttek egymással, majd az ezt követő helyosztókon alakult ki a végső sorrend.

Az alsó ház csapatai közül a debreceniek voltak a sereghajtók (Díszkanál és Fakanál), előttük a Bolka végzett, akiket a CC Catch, azaz az amazonokból álló leány csapat előzött meg. A felsőházba bekerült alakulatok osztoztak az első hat helyezésen. Közülük az Igaz-e? került a lista aljára, még az UFÓzd F(l)ight ötödikként fejezte be a tornát. A FreeBees éppen csak lecsúszott a dobogóról, aminek az alsó fokát végül a Hallod foglalhatta el. A bajnokság döntőjében az UFÓzd REaDy és a Lolka csapata találkozott, és egy igazi fináléhoz méltó, végletekig izgalmas, 11:10-re végződött mérkőzésen a pestiek szereztek meg a kupát az ózdiak előtt.

A 2008-as esztendő terembajnok csapatának tagjai: Boross Gábor, Halmai Dénes, Horváth Petra, Lénárd Márton, Rapali Peter, Orosz Ferenc

Mint minden esztendőben, most is megválasztottuk a spirit díj győztesét, azaz megszavaztuk a verseny legsportszerűbb csapatát. E cím büszke tulajdonosa az UFÓzd F(l)ight lett. Ugyancsak az ózdiak voltak azok, aki egy másik meghirdetett versenyben, a húsvéti tojásgyűjtésben is az élen végeztek. A teremben és a pálya környékén elrejtett csokibogyók majd' felét megtalálták, magasan megelőzve ezzel a többieket. Bár előzetesen tervbe vett uszodás program sajnos elmaradt, ennek ellenére a fürdőruha versenyre is érkeztek pályázók, akik az esti buliban mutatták be versenymunkáikat. A zsűri a tagok egyhangú véleménye alapján Furka Csillának és a különleges úszódressz költeményének ítélte a díjat.

A verseny során két komolyabb sérülés történt. A Diszkanálból Réka keresztszalag szakadás miatt, míg a CC Catch-ből Luca bokahúzódás miatt kényszerült a kispadra.

A húsvétra időzített bajnokság nagyon jó hangulatban telt, már csak azért is, mert vasárnap sort kerítettünk a tornán elfáradt, hervadó virágszálak megöntözésére is. Reméljük, a szódásszifon kölnivizének hatása kitart 2009-ig, és ha nem is húsvétkor, de jövőre is találkozunk Debrecenben!

Képek: TeremOB-2008

Végeredmény
1. Lolka
2. UFÓzd REaDy
3. Hallod
4. FreeBees
5. UFÓzd F(l)ight
6. Igaz-e?
7. CiCi Catch
8. Bolka
9. Diszkanál
10. Fakanál

Csapatainkat alkották
Bakos Ildikó, Bíró Eszter, Csuhaj Péter, Érsek Kitti, Fodor Dániel, Fodor László, Fodor Péter, Hegedűs Réka, Katona Tamás, Kecskés József, Kovács Gergely, Major Patrik, Mátyus Tamás, Péterfia Klára, Poór László, Sebestyén Zsuzsa, Szakály Szabolcs, Szathmáry Zsolt, Szűcs Valentin, Tóth-Nagy Éva
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees