2009 Terem OB
2009. március - Nyíradony - Terem OB
VI. Open Terem Ultimate Országos Bajnokág

Először 2004-ben vetődött fel az ötlet, hogy hasonlóan a szabadtéri országos bajnoksághoz, megrendezhető lenne egy olyan verseny a frizbis teremszezon végén, amelyen a hazai csapatok egymás között dönthetnék el, melyik klub érdemli meg a legjobb kispályás ultimate csapatnak járó kitüntető címet. A szavakat tettek követték, és Ózdon le is zajlott az első terem ob, majd egy évvel később az akkor épp szárnyait bontogató debreceni csapat jelentkezett a szervezői feladatok ellátására. A Magyar Frizbi Szövetség vezetői örömmel vették a felajánlkozást, mondván, ez kiváló alkalom a frizbis élet felpezsdítésére a keleti országrészben. Így az országos szervezet és a debreceni sportolók együttműködésével 2005 tavaszán megrendezésre került a második terem ultimate országos bajnokság. Azóta öt év telt el, és a Cívis város korongvadászai évről-évre visszavárják a magyar csapatokat, hogy március valamelyik hétvégéjén, Debrecenben összegyűlve, egy terem-szezonzáró magyar torna keretei között megküzdjenek egymással a bajnoki kupáért.

2009-ben szakítva a hagyományokkal nem a hajdúsági főváros, hanem egy közeli település, Nyíradony adott otthont a rangos eseménynek. A Harangi Imre Rendezvénycsarnokban ezúttal 13 csapat 88 versenyzője mérte össze a tudását, és a közönség 49 mérkőzésen több, mint 590 pontszerzést láthatott.

A szombat reggel elkezdődött verseny alapszakasza csoportmérkőzésekkel indult, amelyet a délutáni órákban már a felső- és alsóház küzdelmei kővettek. A kialakult erőviszonyok szerint hat csapatnak volt esélye az elődöntőbe kerülni, és a nap végére kiderült három budapesti, egy ózdi, egy szombathelyi és egy debreceni csapat pályázhat arra, hogy a legjobb négy közé jusson. Végül az elődöntőben az UFÓzd csapata a Halloddal találkozott, még a Lolka a FreeBees-zel került szembe. Mindkét mérkőzés nagy csatát hozott, és mindössze egy-egy pont döntött a finálé párosításáról, ahol akárcsak egy évvel korábban, az ózdiak és a Lolka nézett egymással farkasszemet. A címvédő budapestiek bár sokáig irányították a mérkőzést, a végére vesztettek a lendületükből, ami nem is csoda, hiszen csere nélkül játszottak a döntőben, sőt végig a torna során. Az UFÓzd ennek megfelelően át is vette a vezetést, és már-már úgy tűnt, hogy négy bajnoki ezüst után sikerül elhódítani a kupát, azonban a végjátékot a pestiek idegei jobban bírták, és drámai utolsó ponttal megvédték bajnoki címüket.

A dobogó alsó fokára a bronzcsata győzteseként a Hallod állhatott, így a debreceniek negyedik helyezése azt jelentette, hogy a legjobb négy csapat sorrendje ugyanaz maradt, mint egy esztendővel korábban. Az alsó ház csapatai közül kiemelkedett a hetedik helyezett Markaz játéka, akik eddigi legjobb OB teljesítményüket nyújtották, illetve a csak nemrég alakult Gyerejólesz csapatának szereplése is üde színfoltja volt a tornának. Mint minden évben, most is különdíjban részesült a legsportszerűbb alakulat. A címet sorrendben másodjára az ózdiak B csapata - UFÓzd F(l)ight érdemelte ki.

Az ultimate izgalmai mellett a frizbi korongok kiállítása, azaz a DiszkExpo 2009 is tovább növelte a nyíradonyi hétvége különlegességét. A kiállított diszkek közül az Oláh Sándor által benevezett, USA-ból származó korong nyerte el leginkább a szavazó közönség tetszését, Így ő díjazásban részesült épp úgy, ahogy a csarnok uszodájában megrendezett fürdőruha verseny győztesei is, akik a soraikban csak hölgyeket felvonultató CiCi Catch csapatából kerültek ki.

Tehát a hétvége élményekben gazdagon telt, a szervező debreceni csapat igyekezett mind a sport, mind a szórakozás területén kielégíteni az igényeket. Reméljük jövőre még több csapattal és még több szurkoló társaságában izgulhatjuk végig a terem bajnoki cím sorsát.

Képek: Galéria -> Versenyek 2009

Végeredmény
1. Lolka
2. UFÓzd REaDy
3. Hallod
4. FreeBees
5. OldLol
6. Hagymás Bab
7. MUF
8. Díszkanál
9. UFÓzd F(l)ight
10. Gyerejólesz
11. Igaz-e?
12. Bambi
13. CiCi Catch
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees