2010 OB 3. forduló
2010. szeptember 4. - Budapest - 2010 OB 3. forduló

Nagy volt bennünk a várakozás a bajnokság harmadik fordulója előtt, hiszen maximális pontszámmal álltunk a tabella élén, így bizonyos volt, hogy ha nem rontjuk el nagyon a zárófordulót, a vándor kupa a cívis városba fog kerülni. Ennek ellenére komolyan vettük a felkészülés utolsó szakaszát is, és dobó, futó és taktikai tréningekkel igyekeztünk a legjobb formánkat időzíteni a szeptember 4.-i dátumra.

Már pénteken megérkeztünk Szat új, budai rezidenciájára, ahol a bangpartik mellett szakítottunk időt arra is, hogy a csapat rövid- és középtávú terveiről beszélgessünk. A legrövidebb terv természetesen a bajnoki cím megszerzése volt, és eltökéltek voltunk, hogy a zárófordulón is kihozzuk magunkból a maximumot, és minden meccsünket megnyerjük.

Másnap reggel megismerkedtünk Szat egyik szomszédjával, akitől kaptunk egy kiselőadást a helyi alvási szokásokról, és a bulizás EU sztenderdjeiről, majd elindultunk a verseny helyszínére, pontosabban a Nagy Dobás névre keresztelt rendezvényre, ahol az ultimate bajnoki döntő mellett kutyás frizbi verseny, disc golf bajnokság és kezdő ultimate torna is megrendezésre került. A versenyt a markazi és tatabányai játékosokból álló csapat ellen kezdtük, és a csepergő esőben igyekeztünk minél jobban ráhangolódni a játékra. Sikerült is hamar tisztességes előnyre szert tenni, de azért akadtak még javítani valók játékelemek. Ezeket csiszolgattuk az ózdiak elleni meccsen, melynek végén megint nagy különbséget mutatott az eredményjelző, azaz nem sok kétséget hagytunk afelől, hogy újra ott a helyünk a döntőben. Ez egyben azt is jelentette, hogy az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül bajnokok vagyunk. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a címvédő UFÓzd nem a legerősebb sorával érkezett a versenyre, és messze voltak a 2009-es teljesítményüktől.

A fináléban aztán a Lol csapatát hirtelenhalálban legyőző Hallodigaz-e? ellen játszhattunk. Megismétlődött tehát a második forduló döntője, azonban a játék képe egészen másként alakult. Ezúttal a két csapat végig fej-fej mellett haladt, és hol egyik, hol másik fél vette át a vezetést. A játékidő lejártakor ennek megfelelően döntetlenre alakult az állás, és az utolsó pontban a budapestiek indíthattak offenzívát a zónánk ellen. Kemény védekezéssel sikerült hibára kényszeríteni őket, végül egy magabiztos támadás végén mi szereztük meg a döntő pontot. Ezzel nem csak az aranyérem, de az a dicsőség a miénk lett, hogy a három forduló során sikerült minden pontot begyűjteni.

Az év elején elkezdődött folyamatos munka tehát meghozta gyümölcsét, és a tavalyi bronz után két helyezést is sikerült javítanunk. Nagy elismerés jár a csapatnak, nem csak az elért sikerért, hanem azért az áldozatos munkáért is, amit a tagok belefektettek ebbe az eredménybe. Szép volt lányok és fiúk!

A fordulóban részt vett csapattagok:
Érsek Kitti, Fodor Dániel, Fodor László, Fodor Péter, Oláh Ádám, Oláh Attila, Poór László, Szathmáry Zsolt, Tőzsér Tamás, Veres Balázs
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees