Junior edzőnap Kecskeméten
2011. szeptember 11. - Kecskemét - junior edzőnap
Kosarasok a pályán

Vladár Marainnal összefogva harmadik alkalommal rendeztünk edzőnapot a kicsiknek, ezúttal az Open Ultimate Országos Bajnokság második fordulójához kapcsolódóan. Az OB második felvonása mellett Kecskeméten kergették a korongot a legkisebbek is, és ezúttal egy harmadik szereplője is akadt a juniorok edzésének. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kosarasai ugyanis kiegészítő sportként űzik a frizbit, és edzőjük, Szabó László jónak látta, ha a labda mellett korongvetésben is felmérik mit tudnak a kicsik. Nem is vallottak szégyent a kecskemétiek, hiszen nem csak szép játékot produkáltak, de még meccset is nyertek.
A mieinknek sok tanúsággal szolgált ez a vasárnap, és a csapatösszhang illetve a spirites viselkedés területén látjuk, hogy van még hova fejlődni. No, de így van ez rendjén, a jó és rossz dolgokból is tanul az ember, és az ember fia. Legalább is, reméljük!

Az edzés résztvevői csapatunkból: Bodnár István, Homoki Gergő, Nagy Zsombor, Papp Róbert, Papp Tibor, Tolnai Marcell, Tőzsér Tamás, Varga Zsombor

Akik segítették a kicsiket: Fodor László, Oláh Ádám
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees