2011 winterCEL
2011. december 11. - Győr - winterCEL
Megérdemelt győri győzelem

A LOL által Győrben szervezett és winterCEL névre keresztelt verseny első alkalommal 2010 decemberében zajlott. A torna különlegessége, hogy bár a dátum a téli időszakra esik, szabad ég alatt, műfüvön küzdenek a csapatok, nem csak egymással, hanem a hideggel is. Tavaly második helyezést szereztünk, azonban ebben az esztendőben a döntőt is sikerült megnyernünk.

Szombat délután jó előjelekkel indultunk útnak, hogy a féltávon, azaz a fővárosban eltöltsük az éjszakát, hiszen az időjárás előrejelzés szerint másnapra enyhe időre számíthattunk. Sőt Szusi nem csak szállással fogadott minket budapesti otthonában, hanem kiadós vacsorát is varázsolt elénk. Mitöbb Gábornak és Hatvani Daninak köszönhetően az el clasicot is volt lehetőségünk megnézni Szusi új lakótársával, Manka kutyával egyetemben.

Vasárnap reggel aztán megtettük a táv másik felét Győrig, ahol sokkal barátságosabb időjárási viszonyok uralkodtak, mint egy évvel korábban. Fel is emlegettük a tavalyi műfűgranulátumos hógolyó csapát, de azt azért nem bántuk, hogy havat ezúttal nem látunk. A sztorizgatás közben harci díszbe öltöztünk, jó sok ruharéteget magunkra öltve, majd kezdetét vették a csoportmérkőzések.

Első ellenfelünk a szlovén Huck Norris volt, akikkel fej-fej mellett haladtunk a meccs feléig, onnan azonban higgadt, pontos játékkal szépen elhúztunk, és még a játékidő lejárta előtt elértük a 15 pontos határt. A korai befejezés jól is jött, hiszen a második mérkőzésünk néhány perccel a lefújás után elkezdődött, mégpedig a szervező LOL ellen. A házigazdákkal szemben is tudtuk hozni a kiegyensúlyozott teljesítményt, így a harmadik csoportellenfelünket már úgy várhattuk, hogy az első két hely valamelyike biztosan meg lesz, így nem volt kérdéses, hogy a felső ágra kerülünk. Az utolsó ellenfél a Catchup volt tehát, akik nevükhöz hűen 4:1-es vezetésünk után sem hagyták, hogy elhúzzunk, és ledolgozva a hátrányukat, meg is fordították az állást. Egy perccel a lefújás előtt még ők vezettek egy ponttal, de egy gyors hosszúra futással, és egy határozott, de szerencsés védekezéssel végül miénk lett a győzelem.

Az elődöntőben a másik csoport második helyezettjével, a tavalyi döntőbeli ellenfelünkkel, a szlovák Outsitterz-el kerültünk szembe. Nagy volt tehát a várakozás és az elszántság, hogy a 2010-es vesztett finálé után mindent megteszünk, hogy visszavágjunk. Sikerült, és nem is akárhogyan. Egy percig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat játszhatja a döntőt Prague Devils ellen. A hosszú és gyors-rövid passzokkal felváltva kombinált támadásainkra nem találtak ellenszert az északi szomszédok, így a derbi még a lefújás előtt véget ért, hiszen a 15-ös limitet még a rendes játékidő alatt elértük.

A döntőben aztán a csehekkel kellett küzdenünk, és szó szerint küzdelem volt, ugyanis a hatfős csapatunkból nem volt olyan, aki ne fájlalta volna valamelyik hideg gyötörte testrészét. Azonban a prágaiak is csak öt emberrel érkeztek, így aztán igazi ironmen-ultimate volt a döntő, ahol már nem csak a technika és taktika játszotta a főszerepet, hanem az is, hogy melyik alakulat bírja még szuflával. Végül kettő ponttal jobbnak bizonyultunk az ördögöknél, de le a kalappal előttük is, igazi sportteljesítmény volt a menetelésük.

Mérkőzéseink:
FreeBees - Huck Norris: 15-8
FreeBees - LOL: 13-8
FreeBees - Catchup: 11-10
FreeBees - Outsitterz: 15-7
FreeBees - Prague Devils: 12:10

Csapatunkat alkották:
Fodor Dániel, Fodor László, Fodor Péter, Gombás Péter, Oláh Ádám, Veres Balázs
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees