2013 Seven
2013. február 16-17. - Gödöllő - Seven
Az esztendő első nagypályás versenye

Különleges módon már februárban nagypályás versenyen szerepelhetett a csapatunk, köszönhetően a LOL szervezői munkájának. A Gödöllőn lebonyolított, Seven névre keresztelt nemzetközi tornán 13 játékossal vettünk részt, és öt darab ötven perces meccset játszottunk.

A sorsolás szerint a szombat délutáni csoportba kaptunk besorolást, és az első meccset a szlovák Mor ho! ellen játszottuk, majd egyből utána következett a HUNcut. Ezen a két meccsen az volt a cél, hogy üzemi hőmérsékletre pörögjenek a freebees motorok, amit sikerült is teljesíteni, hiszen a két meccs után 100%-os mérleggel vághattunk neki a Catchup elleni harmadik mérkőzésnek. Nagyon szorosan alakult a meccs, és végig fej-fej mellett ment a küzdelem, de a végén mégis az osztrákok jöttek ki győztesen. Este aztán egy kis kártyázással pihentünk rá a második napra, és az Uprising elleni elődöntőre.

A lengyelek ellen megint mindenki kitett magáért, amit jól mutat, hogy 6:3-ról feljöttünk egészen 6:6-ig, de végül kettő ponttal jobbnak bizonyult az ellenfél. Néhány órányi szünet után kezdődött a bronzmeccs, amelyen újból a Catchup ellen játszhattunk, de sajnos nem sikerült revánsot venni a csoportban elszenvedett vereségért, így végül a negyedik helyen végeztünk. Nem volt azonban okunk szomorkodni, hiszen az az év eleji forma ellenére szép és határozott játékot mutatott a csapat, ráadásul elhoztuk a spirit of the game díjat is.

Csapatunk tagjai voltak: Érsek Kitti, Fodor Dániel, Fodor László, Fodor Péter, Halmai Dénes, Krámer Péter, Lénárd Márton, Oláh Ádám, Schwarz Ádám, Szathmáry Zsolt, Tőzsér Tamás, Trócsányi Szabolcs, Veres Balázs

Végeredmény:
1. Prague Devils (cseh)
2. Uprising (lengyel)
3. Catchup (osztrák)
4. FreeBees (magyar) - SOTG
5. Mor ho! (szlovák)
6. LOL (magyar)
7. HUNcut (magyar)
8. Pick Up
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees