2017 Diákolimpia
2017. április 21. - Budapest - Diákolimpia
Debreceni kisdöntő a Diákolimpián

A második alkalommal megrendezett Diákolimpiát megelőző hónapokban az iskolai edzések mellett a két nevezett debreceni suliból többen is elkezdtek az egyesületi tréningekre járni, és ez bizony meg is látszott a Fazekas és a Vegyipari teljesítményén.

Mindkét csapat az V-VI. összevont korcsoportban indult, és szépen vitézkedtek a csoportmeccseken. Míg a Fazekas nagy fölénnyel utasította maga mögé az ellenfeleket, addig a Vegyipari végletekig kiélezett meccseken kerekedett a riválisok fölé. A kieséses szakaszban is szép győzelmeket arattak a debreceniek, de az elődöntőben mindkét alakulat ellenfelére talált, és végül meg kellett elégedniük a kisdöntővel, amelyen egymással néztek szembe. A jó hangulatú meccsen végül a Fazekasnak jött ki jobban a lépés.

A huszonnégy csapatos versenyről tehát Debrecen elhozta a harmadik és negyedik helyezést, ami kiváló eredmény, ahogy az is, hogy mindkét csapatban új játékosok ismerkedhettek meg az ultimate-tel és egy frizbi verseny hangulatával.

A debreceni csapatok tagjai voltak:
- Fazekas Mihály Gimnázium: Adorján Gréta Mirtill, Almási Dávid, Almási Nóra, Cogoi Richárd, Csatári Fruzsina Irma, Friss Gergely, Harmaci Marcell, Homoki Gergő, Kiss Johanna, Menyhárt Levente Tibor, Péter Bálint, Szilágyi Máté István, Vámosi Ábel Botond, Varga Balázs
- Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziuma: Szabó Dóra, Szécsi Nikolett, Cseke Balázs Benedek, Fekete Tamás, Hegedűs Réka, Rente Zsolt, Kovács Attila, Konyári Dávid, Tóth Patrik Csaba
- Kísérő tanárok, edzők: Fodor László, Veres Balázs

Végeredmény:
1. Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
2. Németh László Gimnázium
3. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
4. Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziuma
5. Veres Péter Gimnázium
6. Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
7. Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma
8. Táncsics Mihály Ált. Isk. és Gimnázium
9-16. Dugonics András Piarista Gimnázium
9-16. Újbudai József Attila Gimnázium
9-16. Eötvös József Gimnázium
9-16. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
9-16. Budapest XIII. kerületi Ady Endre Gimnázium
9-16. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
9-16. BGSZC Budai Középiskolája
9-16. Vak Bottyán János Kat. Műsz. és Közgaz. Szakgimnázium
17-20. BVHSZC Bókay János Szakkolégiuma
17-20. Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium
17-20. Tamási Áron Ált. Isk. és Német Nemzetiségi Gimnázium
17-20. Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakiskola
21. Váci SZC Petőfi Sándor Gimnáziuma
 

page.php?171

Üdvözlet

A Debreceni Frizbi Sportegyesület hivatalos honlapja
Minden jog fenntarva! © 2006-2011 FreeBees